Minden városnak megvannak a képeslapmotívumai. Aki Bécsben fotózik, minden oldalról ismeri a Stephansdomot, állt a Secession előtt, és látta az óriáskereket a nap minden órájában. Egy ponton viszont felmerül a kérdés: nincs itt semmi, amit ne mutatna már minden második Instagram-fiók?
Van, csak tudni kell, hol. Nem azért, mert ezek a helyszínek titkosak lennének, hanem mert a nagy látványosságok árnyékában állnak. És pontosan ez teszi őket értékessé az olyan fotózásokhoz, amelyeknek nem kell útikönyvre hasonlítaniuk.
Az Otto-Wagner-Steg: az ipar találkozik a szecesszióval
A Donaukanal fölötti zöld gyaloghíd az iskolapélda a bécsi esztétikára: funkcionális, elegáns, egy kicsit megviselt. A híd a 3. kerületet kapcsolja össze az Uraniával, és kilátást nyit a csatorna hídjaira, a városi vasút íveire és a partmenti fákra. Reggel a fény lágyan jön át az ívszerkezeten, este a lámpák hosszú árnyékokat rajzolnak.
Egyszer boudoir fotózást csináltam ott egy táncosnővel: az ipari háttér gyönyörűen kontrasztált a lágyan omló anyagokkal. Az egyetlen kihívás a járókelők. De aki türelmes, azt megjutalmazza a hely.
Az Alte AKH udvara: csend a régi kórházban
A Bécsi Egyetem 9. kerületi kampusza belső udvarok labirintusa. Az egyik legszebb a főépület mögött rejtőzik: vadszőlővel benőtt árkádos folyosó, egy szökőkút, amely ritkán működik, és padok, amelyeken senki sem ül. Szinte kolostori nyugalom uralkodik itt — ideális portrékhoz vagy építészeti hátterű divatfotókhoz.
A fény napszakfüggő: délben keményen esik az ívek között, délután megszelídül. Aki magának akarja az udvart, jöjjön hétköznap délelőtt.
A Lainzer Tiergarten: természet, ami erdőnek látszik
Igen, a Tiergarten természetvédelmi terület, nem állatkert. Mégis kevés fotós használja helyszínként. Pedig végtelen fasorokat, öreg fákat, tisztásokat és még romos falakat is kínál — mindezt embertömeg nélkül. A belépés ingyenes, de kutyát nem lehet bevinni, ez magyarázza a nyugalmat.
Egy tipp: a Hermesvillához vezető út különösen fotogén. Magát a villát gyakran lezárják rendezvények miatt, de a körülötte lévő terület elég bőven. Ott fotóztam ősszel egy esküvői párt: a lehullott levelek, a ködös fény, a csend. Mintha egyedül lettünk volna a világon.
A Zentralfriedhof: több mint sírok
A temetőnél a legtöbben komor hangulatra gondolnak. A simmeringi Zentralfriedhof viszont több mint két négyzetkilométeres park, öreg fákkal, tágas mezőkkel és olyan atmoszférával, amely inkább egy angol tájkertre emlékeztet. A zsidó és a protestáns rész különösen csendes, és szokatlan sírköveket ad háttérnek.
Fontos: tisztelettel viselkedni. Semmi hangos zene, semmi bonyolult szett. De egy csendes portré a sírok között soha nem hat hátborzongatónak, ha a hozzáállás rendben van. Ott csináltam egy sorozatot a mulandóságról: a késő délutáni fény, az időtől megrágott angyalok, a mohaszag. Az egyik legintenzívebb fotózásom volt.
A Donaukanal az Urania alatt: városi underground
A Donaukanal partjai ismertek, de a közvetlenül az Urania alatti szakaszt sokszor átnézik. Itt találkozik a street art, a graffiti és a rakpartfalak régi anyaga. Az oszlopos aluljáró és a városi vasút hídjára néző kilátás szinte sötét esztétikát ad, amely Berlinre vagy Londonra emlékeztet.
Estére a fény zavarossá válik, a neonreklámok visszatükröződnek a vízben. Bőrdzsekis divatfotózáshoz vagy kísérleti beauty képekhez tökéletes. Egyetlen megkötés: esőben csúszik a talaj, és néha vizeletszag van. De ez is hozzátartozik a hely karakteréhez.
Összegzés
Bécs többet kínál a pompás épületeinél. Az alábecsült helyszínek arra várnak, hogy felfedezzék őket — csak el kell szakítani a tekintetet a turistaútvonalakról. Talán éppen a tökéletlen bűvölete teszi ezeket a helyeket ilyen különlegessé: a megviselt gyaloghidak, a csendes udvarok, a vadon a városi park közepén. Próbálja ki. A portfóliója meg fogja hálálni.
💬 Hozzászólások · 0 hozzászólás
Légy az első hozzászóló.